Száz munkahelyet teremtett a Fehrer Automotive-Rába Kft. Móron

Uniós források felhasználásával, 3 milliárd 477 millió forint összköltséggel építette ki habosított termék gyártókapacitását a móri telephelyű Fehrer Automotive-Rába Kft., amely ezzel száz új munkahelyet is teremtett.

A közleményben rámutattak: a vállalat 2009-ben azzal a céllal jött létre, hogy habosított termékeket (ülés alapanyag) gyártson az európai autóipar részére. A gyártókapacitás kiépítéséhez 638,81 millió forint uniós támogatást nyertek.

Az első ütemben a Fehrer felújította bérelt gyártócsarnokát és egy új raktárcsarnokot épített fel. A következő lépés a gyártócsarnok és a raktárépület közötti átjáró folyosó és a zárt szállítópálya kialakítása volt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A támogatásból nemcsak az ingatlan korszerűsítésére, hanem három újabb gépsor, egy keverő berendezés, valamint speciális mérőműszerek és szerszámok beszerzésére is sor került.

A cég közölte: 2013-ban az addig 70 százalékos német tulajdonos, az F.S. Fehrer Automotive GmbH kivásárolta a Rába 30 százalékát, majd 2014 végén az egész vállalat az Aunde csoport tagja lett.

A cégcsoport móri telephelyén jelenleg 381 ember dolgozik, ebből 367 a saját dolgozójuk. Az előzetes adatok szerint tavaly a vállalat 35,4 millió euró árbevételt és mintegy 2,4 millió euró üzemi eredményt ért el.